*Augusztus 18   2012      *    Egyházközségünk 2012-es zarándoklata Midlandra
Midlandi zarándoklat 2012

Egyházközségünk évi zarándoklatai közül a hagyományos midland zarándoklatra idén 2012. aug. 18-én került sor, teli autóbusszal – fantasztikus! – és személyautókkal.
A nagy közúti dugó miatt a tervezettnél később értünk a kegyhelyre, de a szentmisére már időben együtt voltunk a magyar emlékhelynél.
Az észak-amerikai mártírok kegyhelyének egyik mindenese, egy Roman névre hallgató lengyel, igen kedvesen mindent előkészített nekünk a sziklánk mellett a fűben, egy oltárra.
A szentmise és az ebéd után átmentünk megtekinteni a Sainte-Marie among the Hurons emlékfalut.
Volt bőven időzni és megtekinteni való a fantasztikus 17. századi, francia jezsuiták vezetésével épült indián faluban, aminek védőszentje Szent József – innen, hogy ma egész Kanadának pátrónusa Jézus nevelőapja, a Szent Család hűséges sáfára, akire a mennyei Atya fiának és édesanyjának oltalmát bízta.
Ezért van ma is a kanadai parlamentben Szent József szobra.
Vajon hogy érzi magát ez az Isten szerető, igaz ember, ha alátekint "országára?

Képeket és élménybeszámolókat láthatnak, olvashatnak honlapunk ezen részén zarándoklatunkról.

Ha valamit meg kíván osztani, írjon a következő címre:
szte.iroda@gmail.com
    Midlandi zarándoklat 2012   *    Dianéző   /   Slideshow         Midlandi zarándoklat 2012   *    Képnéző    /   Viewer   
Midlandi  zarándoklat  2012    *     Élménybeszámolók    

. .
       Ugrás    a    www.szenterzsebet.org   oldalra.           Jump   to   www.szenterzsebet.org   site..    
free stats