MAI DÁTUM * 2024 05 08  
HAMVAZÓSZERDA Igehelyek Hamvazószerda hete * 2017 március 01 - 04  
2017 március 01
Hamvazószerda

  Szentbeszédek  
Joel 2,12-18
2Kor 5,20–6,2
*
Mt 6,1-6.16-18
A böjt, még ha lemondást jelent is, nem tesz gyengébbé – ellenkezőleg: a kegyelmi erő forrásává válik számunkra a bűneink elleni harcban.
Ne a hagyományok kedvéért vagy az emberek elismeréséért böjtöljünk tehát, hanem lelkünk belső megújulásáért!
A Nagyböjtöt szentmisével kezdem, megtervezem készületemet,
lemondásaimat, szentgyónásomat.
 
2017
március 02
csütörtök
MTörv 30,15-20
*
Lk 9,22-25
„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét!” Hányszor nem akarom vinni a nap terhét, zúgolódom Isten ellen, pedig ebben van üdvösségünk!
Adj erőt, Uram nekem és minden beteg testvéremnek a kereszt hordozására!
Örömmel vállalom a mai nap terhét.
   
2017
március 03
péntek
Iz 58,1-9a
*
Mt 9,14-15
A böjt megnyílás Isten felé, Isten szeretetére.
Ahol jelen van az Isten-szeretet: maga Jézus Krisztus, ott rá kell figyelnem.
Ma, amikor Jézus nincs kézzel foghatóan köztünk, böjttel és imával kell megnyílnom felé, hogy találkozhassak vele, és Vele lehessek!
Böjtölök, és részt veszek a keresztúton.
   
2017
március 04
szombat
Iz 58,9b-14
*
Lk 5,27-32
Mindannyian meg vagyunk híva az üdvösségre.
„Teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt!”
Merjünk felállni, és elhagyni hibáinkat, bűneinket! Bűnbánatunkkal, megújult életünkkel legyünk mások hívói is!
A házasság hetében imádkozom a jegyes- és házaspárokért.
       
  MAI DÁTUM * 2024 05 08  
1. HÉT Igehelyek Nagyböjt 1. hét * 2017 március 05 - 11  
2015 március 05
Nagyböjt 1.
vasárnap

  Szentbeszédek  
MTörv 26,4-10
Róm 10,8-13
*
Lk 4,1-13
Nagyböjt heteiben Urunk, Jézus Krisztus életét állítja szemünk elé az Anyaszentegyház, mert keresztény életünk nem lehet más, mint azonosulás
Jézus életével. Ez az élet nem tétlenségre hív, hanem küzdelemre és harcra. Nemcsak a test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem az e világban jelen lévő sötétség hatalma ellen is.
Ma különösen is figyelmes leszek hozzátartozóimhoz – külön időt szánok rájuk.
   
2017
március 06
hétfő
Lev 19,1-2;11-18
*
Mt 25,31-46
A legveszedelmesebb kísértés az önzés, mivel beszűkíti az embert, és szeretetlenné teszi.
Nagyböjti előkészületünk során újra és újra föl kell éleszteni magunkban elhagyott és elfeledett szeretet-cselekedeteinket.
A bűnösök megtéréséért imádkozom.
   
2017
március 07
kedd
Iz 55,10-11
*
Mt 6,7-15
Önmegtagadásunk és nagyböjti áldozatvállalásunk akkor lesz hatásos, ha Isten kegyelme kíséri és elülteti lelkünkben a megbocsátó irgalmat.
Ezt a lelkületet kell kérnünk imáinkban, hogy méltó gyermekei lehessünk mennyei Atyánknak, és alkalmasak legyünk kegyelme befogadására.
Türelmes és megértő leszek egész nap.
   
2017
március 08
szerda
Jón 3,1-10
*
Lk 11,29-31
A nagyböjti időszak őszinte megtérést kíván tőlünk, hogy szakítsunk a bűnnel.
De tudnunk kell, hogy a kísértő újra és újra megpróbál minket, de ha alázatban és Isten kegyelmével együttműködve élünk, nem vehet erőt rajtunk.
Isten erőt adó kegyelméért imádkozzunk!
Mindenkiben felfedezem a jót.
   
2017
március 09
csütörtök
Eszt 14,1.3-5,12-14
*
Mt 7,7-12
A bűntől való sebzettség miatt az emberi természet önmagában gyenge a sátán támadásaival szemben.
A szüntelen imádság és a helyes böjt alkalmassá tesz a mennyei Atya segítő kegyelmére, hogy megtörjük a sátán hatalmát.
Nem teszek kivételt, mindenkit szeretek.
   
2017
március 10
péntek
Ez 18,21-28
*
Mt 5,20-26
Istenünk igazságos az ítéletben, ugyanakkor szeretetében végtelenül irgalmas, és a bűnbánónak megbocsát.
Az életet akarja, ezért kívánja, hogy mi is megtérjünk.
De még ehhez is gyengék vagyunk, ezért siet kegyelmével segítségünkre.
Lemondok valamiről, ami számomra nagyon kedves, jól eső.
Böjtölök családomért.
   
2017
március 11
szombat
MTörv 26,16-19
*
Mt 5,43-48
Az Újszövetség választott népének életét az új törvény, a szeretet kettős parancsa irányítja.
Isten kegyelmi indításaival formálja át az emberi szíveket, a szeretet parancsa pedig felülemel minket az emberi önzésen.
Megkeresek valakit, akivel már régen találkoztam.
   
  MAI DÁTUM * 2024 05 08  
2. HÉT Igehelyek Nagyböjt 2. hét * 2017 március 12 - 18  
2017 március 12
Nagyböjt 2.
vasárnap

  Szentbeszédek  
Ter 15,5-12;17-18
Fil 3,17-4,1
*
Lk 9,28b-36
Jézus szenvedésének küszöbén bizalmas barátai, Péter, Jakab és János apostolok előtt felvillantja az ő dicsőségének fényét. Bátorítani akarja ezzel őket, hogy a rákövetkező megaláztatások idején ne essenek kétségbe. Bízzanak abban, hogy a Golgota sötétségét a Tábor-hegyi fényesség követi és ragyogja be. Imádságaimban és a szentmisén összeszedett leszek.
       
2017
március 13
hétfő

Szent Péter
apostol
székfoglalása
1Pét 5,1-4
*
Mt 16,13-19
A nagyböjt az imádság és a jótékonykodás ideje.
Az imádság, az állhatatos kérés kegyelmet esd ki, de nemcsak nekünk, hanem Isten egész népének.
A kegyelemmel küldetést kapunk, hogy a szeretetet tettekre váltsuk embertársaink felé.
Imádkozom a Szentatyáért, papjainkért és szerzeteseinkért.
         
2017
március 14
kedd
Iz 1,10;16-20
*
Mt 23,1-12
A nagyböjti szent idő nemcsak a testi önmegtagadás, böjtölés időszaka, hanem egész életünk átformálásának ideje is. A kísértő éberen lesi, hogyan ragadhat el bennünket, szükségünk van hát minden erőnkre, és az Úr kegyelmére. „A múlt nincs, a jövő majd lesz - csak ez a pillanat van” arra, hogy szeressek.
         
2017
március 15
szerda

Szt. Mátyás
apostol
ApCsel 1,15-17;20-26
*
Jn 15,9-17
A törvényben az engeszteléshez hozzátartozott a véráldozat.
Az engesztelés alapfeltétele pedig az őszinte alázat, amikor feltétel nélkül tudjuk a gondviselő Isten kezére bízni életünket.
Figyelek és azonnal megteszem, amit szívemben Isten kér tőlem.
         
2017
március 16
csütörtök
Jer 17, 5-10
*
Lk 16,19-31
Az emberi szív mélységes nagy titok, mert hajlik a jóra, a szépre és a szentre, de mégis sokszor állhatatlan tud lenni. Isten kegyelme segítségével a fellobbanó buzgóság állhatatossággá válik.
Szívünk átformálásához kérjük Isten kegyelmét!
Máriát kérem, segítsen elfogadni a váratlan eseményeket.
         
2017
március 17
péntek
Ter37,3-4;12-13;17-28
*
Mt 21,33-43;45-46
Az Atya úgy szeretett bennünket, hogy egyszülött Fiát adta oda értünk.
Jézus feláldozta önmagát azokért, akik elárulták és eladták őt.
Így teljesítette az Atya akaratát, és az Ő üdvözítő tervében részesített bennünket.
Böjtölök a békéért, és részt veszek a keresztúton.
         
2017
március 18
szombat
Mik 7,14-15;18-20
*
Lk 15,1-3;11-32
Isten örök szeretetében kiválasztott minket, hogy gyermekei legyünk. Mint jóságos Atya nemcsak gondoskodik rólunk, hanem az őszinte bűnbánatért meg is bocsát, mivel ismeri az emberi természet gyöngeségeit. Részt veszek a plébánia nagyböjti lelkinapján.
       
  MAI DÁTUM * 2024 05 08  
3. HÉT Igehelyek Nagyböjt 3. hét * 2017 március 19 - 25  
2017 március 19
Nagyböjt 3.
vasárnap

  Szentbeszédek  
(Szt. József
a Boldogságos
Szűz Mária
jegyesének
ünnepe. )
Kiv 3,1-8a.3-15
1Kor 10,1-6.10-12
*
Lk13,1-9
Örök emberi gyarlóság: az élet anyagias gondjai között könnyen elfeledkezünk Istenről.
Ilyenkor figyelmeztetéseket kapunk arról, hogy az emberi életnek és történelemnek Isten az irányítója.
Kihagyhatjuk Őt a számításunkból, de előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy Isten nélkül nem boldogulhat az ember.
A vasárnap ünnep: a munkát félreteszem, a családdal pihenünk, játszunk.
Adakozom a katolikus iskolák javára.
       

2017
március 20
hétfő

2Kir5,1-15a
*
Lk 4,24-30
„Sok leprás közül nem tisztult meg más, csak a szíriai Naámán.
” Őt is csak a szíve hitre való nyitottsága miatt tudta Isten meggyógyítani. Nyitott vagyok-e az ő váratlan szeretetére?
Tudom-e, mi akadályoz a hitben és a gyógyulásban?
Hűségesen keresem, mi ma Isten feladata számomra.
         
2017
március 21
kedd
Dán 3,25.34-43
*
Mt 18,21-35
A nagyböjti önvizsgálat és bűnbánat idején az Anyaszentegyház figyelmeztet bennünket, hogy megigazulásunk nem a lélek összetörtségéből,
hanem Isten irgalmából fakad. Az Ő irgalmának kiesdése bennünk is irgalmas lelkületet alakít ki.
Keresek két-három dolgot, amit megdicsérhetek.
       
2017
március 22
szerda
MTörv 4,1.5-9
*
Mt 5,17-19
Krisztus nem olyan életszentséget hirdet, mint a farizeusok és az írástudók.
Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől.
A bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel.
Az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.
Megpróbálok a „másik bőrében” lenni, hogy szeretni tudjam.
         
2017
március 23
csütörtök
Jer 7,23-28
*
Lk 11,14-23
Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön.
Akik teljesítik Isten akaratát, azokat elvezeti az üdvösségre.
Az üdvösség rendes útja a szentségeken keresztül valósul meg.
De hiába neveznek valakit kereszténynek, ha nem él az Isten adta lehetőségekkel
az őszinte bűnbánat és engedelmesség által.
Ajándékként élem át a másik különbözőségét.
- Összekészítem a szegényeknek szánt élelmiszert.
         
2017
március 24
péntek
Oz 14,2-10
*
Mk 12,28b-34
Teljes erőből szeretni az Urat nem azt jelenti, hogy görcsösen tartjuk be parancsait.
Elég, ha az Ő szeretetét befogadó, nyitott szívvel hallgatjuk azokat – ahogyan az írástudó is tette.
Maga Jézus bíztat minket: ha így élünk, „nem járunk messze az Isten országától”.
Örömmel vállalom a mai nap terhét.
Böjtölök a betegekért és részt veszek a keresztúton.
         
2017
március 25
szombat
  Szentbeszédek  
(Gyümölcsoltó
Boldogasszony
ünnepe)
Oz 6,1-6
*
Lk 18,9-14
„Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.
”Isten irgalmassága mint anyaméh vesz körül bennünket.
Nélküle nem is léteznénk. Bármennyi áldozatot hozhatunk Istennek, de mindig elmondhatjuk a vámossal: „irgalmazz nekem, bűnösnek!” – s
ünnepelhetjük Isten megbocsátó szeretetét.
Mai napon a pápa buzdítására részt veszek a Szentségimádáson.
       
  MAI DÁTUM * 2024 05 08  
4 HÉT Igehelyek Nagyböjt 4. hét * 2017 március 26 - április 01  
2017 március 26
Nagyböjt 4.
vasárnap

  Szentbeszédek  
Józs 5,9a.10-12
2Kor 5,17-21
*
Lk15,1-3.11-32
Isten szereti ezt a világot, hiszen Ő teremtette.
De szeret minket is, hiszen az Ő képmását hordozzuk magunkon.
Isten még bűneinkben sem hagyott magunkra: szeretetében elküldte egyszülött
Fiát a mi megváltásunkra.
Máriát kérem, hogy tanítson meg „IGEN”-t mondani Istennek.
       
2017
március 27
hétfő
Iz 65,17-21
*
Jn 4,43-54
Örvendezés és béke legyen a mai napon életünkben.
Isten minden nagyböjttel nekünk is gyógyulást, békét és irgalmasságot ajándékoz. Fogadjuk ma be Istennek a gyógyító kegyelmét és adjunk érte hálát.
Nem ítélkezem senki felett.
- Megtervezem a húsvéti előkészületeket.
         
2017
március 28
kedd
Ez 47,1-9.12
*
Jn 5,1-16
Prófétai látomásban Ezekiel egy, a templom oldalánál előtörő vízforrást szemlélt, mely egyre áradóbb lett, és olyan termékenyítő erővel rendelkezett, hogy nyomában mindenütt élet fakadt.
A látomás a kegyelmet jelképezi, mely Krisztus átszúrt oldalából tört elő, hogy megtisztítson és megszenteljen minden embert.
Imádkozom a hitet kereső fiataljaink megszentelődéséért.
         
2017
március 29
szerda
Iz 49,8-15
*
Jn 5,17-30
Krisztus húsvéti misztériuma a fájdalom és öröm, a halál és feltámadás szövevénye.
A keresztény ember élete is ugyanezeket a jellemvonásokat viseli.
De ahogy a húsvéti misztérium sem merül ki Krisztus kínszenvedésében és halálában,
úgy a keresztény ember élete is a földi megpróbáltatásokon keresztül az örök öröm felé irányul.
Örömet szerzek egy rászoruló családnak.
         
2017
március 30
csütörtök
Kiv 32,7-14
*
Jn 5,31-47
Mind a Krisztusba vetett hit, mind pedig a Szentírás tanulmányozása alázatot követel.
Jézus azért jött, hogy az embereknek kinyilatkoztassa Isten misztériumait, üdvösségtervét és az Írások igazi jelentését; de csak az alázatosak tanulhatnak
tőle.
Aki bölcsnek gondolja magát, magától akar megigazulni, és nem fogadja el sem a Mestert, sem az Üdvözítőt.
Imádkozom a keresztségre készülők hitéért.
         
2017
március 31
péntek
Bölcs 2,1a.12-22
*
Jn 7,1-2.10.25-30
Az igazi alázat kiindulópontja a szív, s az a benső mély meggyőződés, hogy Isten előtt egészen kicsi az ember.
Ha Jézus, felejtve isteni méltóságát, megalázta magát, az embernek is alázatosnak kell lennie, és nem feledkezhet el arról, hogy kicsoda: teremtmény, aki Isten ajándékai által létezik.
Böjtölök a hitükért üldözött keresztényekért, és részt veszek a keresztúton.
         
2017
április 01
szombat
Jer 11,18-20;
*
Jn 7,40-53
A világba jött Isten Fia úgy üdvözítette az emberiséget, hogy magára vette az emberi természetet, ebben engesztelte ki bűneinket, és szenvedve megszentelte az emberiség minden fájdalmát.
Aki találkozni akar Vele, annak szintén el kell fogadnia a szenvedést.
A Krisztus türelmét utánzó keresztény türelem azt jelenti, hogy az ember szabadon
elfogadja az életben mindazt, ami keresztre feszíti.
Türelmes és megértő leszek egész nap.
       
  MAI DÁTUM * 2024 05 08  
5. HÉT Igehelyek Nagyböjt 5. hét * 2017 április 02 - 08  
2017 április 02
Nagyböjt 5.
vasárnap

  Szentbeszédek  
Józs 5,9a.10-12
2Kor 5,17-21
*
Lk15,1-3.11-32
Bűnösség kiengesztelést sürget, törvényszegés büntetést.
Ez érthető. De vajon a büntetés igazán engesztelés is, amivel minden helyreáll?
És ki szabja meg a büntetés mértékét?
Nehéz e kérdésekről tárgyilagosan szólni.
,,Gyökerét kell kiirtani” - ilyesmit hallunk főleg az ,,igazságszeretőktől”.
De hogy érjük el a gyökerét? - Jézusnak szemére hányták, hogy bűnösökkel tart.
Az Ő viselkedése nem árt-e a társadalomnak?
Jézus a gonosznak a gyökerébe akart vágni - a gonosznak, nem az embernek.
Mert az embert szerette! És még egyre szereti...
Adakozom a szentföldi keresztények javára.
Felkészülök és szentgyónáshoz járulok.
       
2017
április 03
hétfő
Dán 13,1-9.15-17;19-30;33-62
*
Jn 8,12-20
Mai napon az Atya irgalmasságát keresem, akiről Jézus tanúságot tett.
Hadd legyen nekem is Atyám, akihez eljutok Jézus által, aki Út, Igazság
és Élet, és azt mondja magáról:
„Én vagyok a Világ Világossága.”
Benne fényt, életet nyerek.
Jézust keresem meg a másikban, főleg a szenvedőben.
         
2017
április 04
kedd
Szám 21,4-9
*
Jn 8,21-30
Az ember a kereszt áldott jelében nyerte el a megváltást.
A Keresztből születik a keresztény élet, a Megfeszített ad életet a kereszténynek, és a megkeresztelt hívő csak az Úr keresztjéhez tapadva, és kínszenvedése végtelen érdemeiben bízva nyerheti el az üdvösséget.
A kereszten értem szenvedő Jézust szemlélem.
Mindenkiben Őt keresem.
         
2017
április 05
szerda
Dán 3,14-20;91-92;95
*
Jn 8,31-42
Az ószövetségi csodálatos esemény, a három ifjú megszabadulása a tüzes kemencéből egy még csodálatosabb újszövetség előképe: mindazok, akik hisznek Krisztusban, megszabadulnak a bűn pusztító tüzétől.
Ezt maga Jézus jelentette ki.
A hit az ő szavának figyelmes és kitartó hallgatásából származik.
Jézus szava hordozza az igazságot, melytől megvilágosítva szabadulhatunk meg a bűntől.
Jó szívvel, nagylelkűen ajándékozom az időmet, mosolyomat,
ötleteimet, segítségemet és munkámat.
         
2017
április 06
csütörtök
Ter 17,3-9
*
Jn 8,51-59
Jézus szava: igazság és élet.
Aki következetesen kitart Isten szavának hallgatásában és megtartásában,
az egyre mélyebben és világosabban felismeri az abban rejlő igazságot.
Megszabadul a bűntől és annak legsúlyosabb következményétől, a haláltól.
Üdvösségünk horgonya Isten örök szava.
Elmélkedek a szentírási részről, életemre vonatkoztatva azt.
         
2017
április 07
péntek
Jer 20,10-13
*
Jn 10,31-42
A keresztény embert a fájdalom és az üldözés órájában az Istenbe vetett bizalom segíti.
Aki következetes hűséggel akarja az Evangéliumot élni, az igazságot védelmezni, és jót tenni, az nem fogja elkerülni a világ ellenállását.
Ha Krisztus az embert a kereszt által üdvözítette, akkor úgy léphetünk az üdvösség útjára, és úgy működhetünk közre a világ üdvösségének művében, ha hordozzuk saját keresztünket.
Böjtölök új hivatások születéséért. Részt veszek a keresztúton.
         
2017
április 08
szombat
2Sám 7,4-5.12-14.16
Róm 4,13.16-18.22
*
Mt 1,16. 18-21. 24a
Szent Józsefről Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk.
Mindkettőnél – mint Dávid ivadéka – összekötő kapocs a Dávid-ház és a Messiás között.
Ő a hit és bizalom embere, a Nagy Hallgató, akit Isten beavatott a titkába, és Szűz Mária hű hitveseként Ő Jézus nevelőatyja.
Nem tudjuk, meddig élt: az evangéliumban a 12 éves Jézus mellett szerepel utoljára, a jeruzsálemi zarándoklaton.
XI. Pius rendelkezése óta Ő az Egyház oltalmazója.
Az édesapákért imádkozom: szüleimért, családtagjaimért, és megköszönöm őket.
- Segítek a templom ünnep előtti nagytakarításában.
       
  MAI DÁTUM * 2024 05 08  
NAGYHÉT Igehelyek Nagyhét * Virágvasárnap - Nagyszombat  * 2017 április 09 - 15
2017 április 09
Virágvasárnap

  Szentbeszédek  
(körmenet:
Lk 19,28-40)
Iz 50,4-7;
Fil 2,6-11;
*
Lk 22,1- 23,56
Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe, miközben a tömeg ujjongott és hódolt előtte.
De Jézus értük, értünk szenvedni ment Jeruzsálembe.
Egész ide vezető útja az Atya üdvözítő akarata szerint telt.
Tudnunk kell, hogy Jézus minden szenvedésben velünk van – gondoljunk erre gyakran!
Gesztust teszek,
kibékülök azzal,
akivel feszültség
van közöttünk.
       
2017
április 10
Nagyhétfő
Iz 42,1-7
*
Jn 12,1-11
„Hagyjátok, temetésemre teszi” – mondja Jézus.
Vajon mennyire jó szívvel tekintünk egy-egy olyan emberre, aki az Úrért áldoz időt, pénzt, szeretetet, lemondást, odafigyelést?
Mi mennyire keressük az Úrra áldozás lehetőségeit?
Gesztust teszek, kibékülök azzal, akivel feszültség van közöttünk.
         
2017
április 11
Nagykedd
Iz 49,1-6
*
Jn 13,21-33;36-38
Hogyan követem Jézust?
Szavakkal: „szeretlek”, „veled vagyok”, „sosem hagylak el”?
Vagy tényleges tetteimmel: kitartok az imában, a szeretetben, szavaimban, ígéreteimben?
Maradj velünk, Urunk, hogy tetteinkkel követhessünk Téged!
A mellettem lévő emberekre figyelek, nem magamra.
         
2017
április 12
Nagyszerda
Iz 50,4-9a;
*
Mt 26,14-25
Júdás eladja Mesterét 30 ezüstért; Jézus feladja önmagát mint húsvéti Bárány Júdásért és mindannyiunkért.
Mondjunk hálát Neki, és keressük az alkalmat, mikor akár a legkisebb mértékben
is a másikért adhatjuk magunkat!
Önzetlenül, tiszta szeretettel meglepetést készítek a családomnak.
       
2017 április 13
NAGYCSÜTÖRTÖK

  Szentbeszédek  
Kiv 12,1-8;11-14
1Kor 11,23-26
*
Jn 13,1-15
„Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljak másoknak.” Jézus Krisztus nem „amputálja” lábunkat, vagyis nem veti el életünket, hanem tisztára mossa – nemcsak vízzel, hanem vérével.
Minket is arra hív, hogy életünkkel szenteljük meg, segítsük egymást az Atya felé.
Részt veszek az esti szertartáson, és ott maradok a virrasztáson.
         
2017 április 14
NANGYPÉNTEK

  Szentbeszédek  
Iz 52,13-53,12
Zsid 4,14-16.5;7-9
*
Jn 18,1-19,42
„Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig!”
„Nekünk is életünket kell adnunk barátainkért!”
Felajánlom imáimat és böjtömet.
Részt veszek a keresztúton és az esti szertartáson.
         
2017 április 15
NAGYSZOMBAT

  Szentbeszédek  
  Jézus Krisztus a sírban nyugodott.
De a harmadik napon feltámadt,
ALLELUJA,  ALLELUJA!
Meglátogatom a Szentsírt, ott imádkozom szeretteimért és a nagy bűnösökért.
Részt veszek az esti vigília szertartáson.
         
 
„Krisztus értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.
’Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.’
Amikor szizdalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igaságos bíróra.
Vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk.
Sebei szereztek számotokra gyógyulást.” –      


1Pt 2,21-24
 
  < = ■ = >