A halottak tisztelete az emberiség életéhez hozzátartozó esemény.
Ennek minden nép a maga sajátos módján tett és tesz eleget.
Az Egyház ősi gyakorlata volt, hogy imádkozott a megholtakért, majd kialakult az a szokás, hogy a harmadik, hetedik és harmincadik napon külön szentmisével is megemlékeztek az elhunytról.

Az ünnep mai formája a cluny-i bencés szerzetesektől származik, akik már a 10. században ezen a napon emlékeztek meg az összes megholtról.
Az Egyház élő hittel terjeszti bizakodó kérését a Mindenható elé:
"add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket".

Sok helyen már Mindenszentek ünnepének estéjén megemlékezést tartanak a megholtakról.
Szent Ambrus püspök így vigasztal minket, amikor testvérének, Satyrusnak a haláláról ír:
"Krisztus nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával.
Így tehát az ő halála mindenki élete lett".
E napon sokszor mondjuk:

"Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik!"